Szótani tanulmányok

Toronyiránt

Toronyiránt

A befejezett melléknévi igenév ragozhatóságáról

2021. június 24. - Cseh Márta

 

Amikor két évvel ezelőtt (1997. nov. 19-én) először beszéltem az Egyetemi Nyelvészeti Napok hallgatósága előtt igenevekről – pontosabban arról, hogy Ács Károly Ráklépésben című kötetének verseiben milyen igenevek találhatók, arról a néhány esetről, amely mostani mondanivalómat érinti, úgy beszéltem, mint igenév-igékről, hiszen mértékadó leíró nyelvtanaink (pl. a MMNyR.) is így nevezik őket. Amikor az említett konferencián elhangzottakat (illetve ezeknek a számomra legérdekesebb vonatkozásait) cikké formáltam, e cikk címében sem változtattam még meg ezt a megnevezést (Igenév-igék Ács Károly verseiben, HK, 1997. 4. sz. 73. l.). Csak a szövegen belül tettem többször is idézőjelbe az igenév-ige terminust (i. h. 75., 76., 78. l. ), ugyanis már akkor az volt a véleményem, hogy nem igazán szerencsés azt a szótípust, amelynek az igenév-ige nevet adták nyelvtanaink, különválasztani attól a szótípustól, amelyhez mondatba ágyazódását tekintve meghökkentő módon hasonlít, azaz a melléknévi igenévtől. Az említett dolgozatban le is írtam, hogy „érdemes volna megvizsgálni, nem lenne-e célszerű ezeket az  »igenév-igei alakulatokat« […] a befejezett melléknévi igenév személyragos alakjainak tekinteni”. (i. m. 78. l.)

Ezt a témát egy másik dolgozatomban is érintem. (A befejezett melléknévi igenévről,  Híd 1999. 9-10: 635-640.)

Közben megismertem KÁROLY Sándornak egy 1957-ben publikált tanulmányát (Az istenadta-féle szerkezetek személyragos alakjainak szófaji jellegéről, NytKözl. 1957: 130-150.l.), amely ugyan – érzésem szerint – forrásértékűnek tekinthető olyan szempontból, hogy az  „igenév-ige” terminus bevezetésében meghatározó szerepet játszhatott, de amely – furcsa módon annak ellenére, hogy alapos érveléssel áll ki az igenév-ige minősítés jogosultsága mellett – engem abban a hitemben erősített meg, hogy az a nyelvi alakzat, amelyet igenév-igének nevez a szerző és őutána sokan mások is, ugyanúgy megmarad befejezett melléknévi igenévnek a szótőhöz tapadó -a vagy -e (stb.) toldalékkal való bővülése után is, ahogyan változatlanul igenév marad például a személyraggal bővített főnévi igenév is.

Ezúttal azt a vélekedést szeretném alátámasztani, amelyet SIMON Györgyi A szófaji felosztás problémái című tanulmányában a következőképpen fogalmazott meg: „Az igenév-igei szóalakulatot a befejezett melléknévi igenév egyik fajtájának tekinthetjük, annak személyragozott alakja. A mondatban csak jelző lehet. Ma már nem nagyon használják, s ha igen, akkor is a teljes paradigmából az egyes számú alakokat. Az összetett szavak utótagja őrizte meg őket: vízmosta stb.” (L. Rácz Endre és Szathmári István szerk. Tanumányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana küréből, Tankönyvkiadó, Bp, 1989., 49.) 

Azokkal az esetekkel, amelyeket korábban már leírtam, itt nem foglalkoznék.. Ezúttal sajtónyelvi példákon szeretném bemutatni, hogy ezek a szóalakok a mondatban valóban melléknévi igenevek módjára viselkednek, azaz SIMON Györgyinek igazat kell adnunk idézett gondolatait illetően.

 Példáim a Magyar Szó 1999. július 29-i számából valók:            

(1a) „A legutóbbi  elnökségi ülésen például napirenden szerepelt a  csapadék- és a magas talajvíz okozta tetemes kár is.” (6. lap)

(1b) „Nagyon fontos, hogy a fertőzéssel gyanúsított állat által megharapott, megkarmolt polgár mielőbb […] jelentkezzen nálunk.” (8. lap)

(1c) „.. a bíróságnak nincs egyetlen megalapozott vádja sem.” (16. lap)

(1d) „Meggyőző példája ennek az 1996-ban szervezett választások…”  (4. lap)

(1e) „… Kathleennek egy édesapjától kapott levél a legkedvesebb családi  emléke (2.lap)

(1f) „Az újjáépítés felügyeletével megbízott Európai Bizottság és Világbank képviselői a konferencián  két előzetes jelentést nyújtanak be a Kosovóban végzett pusztításról, és egyben megkezdődtek a szeptemberre kitűzött második értekezlet előkészületei.” (1. lap)

(2a) „...lesem, hogyan nyit a magasságokra […] Raimondi a Karajan vezényelte Bohéméletben.”  (10. lap)

(2b) „Elutazása előtt adott nyilatkozatában az orosz kormányfő kijelentette, hogy elégedett tárgyalásainak eredményeivel.” (3. lap)  

(3a) „A belgrádi sajtóértekezleten Nikolić elmondta, hogy a Nezavisnost és a Jugoszláv Akció szervezte »össznépi referendumon« 157 410 szerbiai polgár válaszolta azt, hogy nem akar a Slobodan Milošević       vezette Szerbiában élni…” (16. lap) 

(3b) „… a nagy port felvert esemény után derült ki…” (5. lap)

(3c) „A lap keddi és szerdai számában közölt írásaiban emlékeztetett arra, hogy a háromszintű autonómia ötlete már néhány éve felmerült, de a közelmúltban nyilvánosságra került új változatot »május közepén foglalta írásba a VMSz«.” (16. lap)

(3d) „Az újjáépítés felügyeletével megbízott Európai Bizottság és Világbank képviselői a konferencián két előzetes jelentést nyújtanak be a Kosovóban végzett pusztításról, és egyben megkezdődtek a szeptemberre kitűzött második értekezlet előkészületei.” (1. lap)

(4a) „A belgrádi sajtóértekezleten Nikolić elmondta, hogy a Nezavisnost és a Jugoszláv Akció szervezte »össznépi referendumon« 157 410 szerbiai polgár válaszolta azt, hogy nem akar a Slobodan Milošević      vezette Szerbiában élni…” (16. lap)

(4b) „A lap keddi és szerdai számában közölt írásaiban emlékeztetett arra, hogy a háromszintű autonómia ötlete már néhány éve felmerült, de a közelmúltban nyilvánosságra került új változatot »május közepén foglalta írásba a VMSz«.” (16. lap)

(4c) „…az újjáépítésre szánt pénzt rajtunk keresztül folyósítsák.” (1. lap)

(5a) „A lap [a Večernje novosti] …idézte Józsa László VMSz-alelnök kijelentését, amely szerint ezúttal a területi autonómiára helyezik a hangsúlyt a többségében magyarok lakta térségekben.” (16. lap)

 

Ebben az egyetlenegy napilapszámban, noha találomra választottam ki, öt „igenévi-igei” szóalakot találtam, többet, mint amennyit reméltem. Tehát kétségtelenül jelenvaló jelenségnek tarthatjuk ezeket a szavakat napjaink nyelvhasználatában is, bár több nyelvtanunk megállapítja rólunk, hogy a mai magyar nyelvben igen ritkán fordulnak elő. Tény, hogy lényegesen ritkábban használatos alakzatok, mint akár ragozatlan melléknévi igeneveink ( az -an~-en és az -ul~-ül toldalékot ezúttal sem sorolom a ragok közé), akár a ragozott főnévi igenév. A toldalék nélküli befejezett melléknévi igeneveket tartalmazó és bőséggel sorjázó mondatok közül, amelyek napilapunk jelzett számában olvashatók, olyanokat válogattam, amelyeknek szerkezetében a befejezett melléknévi igenévnek hasonló a mondatbeli helyzete, mint az „igenévi-igei” szóalakként emlegetett -a~-e végű szavaké az őket hordozó mondatokban. (Az 1-sel jelzett mondatokban az alanyi rész bővítményei, a többiben pedig az állítmányi részben állnak az állítmányt közvetlenül vagy közvetve bővítő tárgy vagy határozó bővítményeként.)

A személyragos igenevek az (a)-val jelölt mondatokban fordulnak elő. Ezek a mondatok abban is különböznek a többitől, hogy azok a jelzős szerkezetek, amelyekben az -a~-e végű szó determinánsként megjelenik, ez olyan névszót, illetve a névszók olyan csoportját köti, amelyen (ill. amelyeken) testes rag nem jelzi a szerkezeti viszony jellegét. (L. a félkövérrel nyomtatott szavaktól balra, közvetlenül mellettük álló szót, ill. szavakat.) A többi példamondatban a dőlt betűs befejezett melléknévi igenév bővítménye – ha van ilyen, mert nem kötelező, hogy legyen – többnyire határozóragos vagy névutós névszó.

Az -a, -e végű igeneveket tartalmazó szerkezetlánc vonatkozásában különösen az (1b) mondat érdemel figyelmet, amelyben az  által  névutós főnév éppen olyan körülményre utal, mint az (1a)-val jelölt mondatokban a félkövérrel szedett szavak közvetlen bővítménye. Az (1a), (2a), (3a), (4a) és (5a) mondatokba akár be is illeszthető az által névutó a ragtalan névszó és a jelzői értékű -a~-e végű szó közé, azzal, hogy ez utóbbi  ezáltal árulkodó alakváltoztatásra kényszerül: a szóvégi magánhangzó eltűnik, és esetenként a szótő is megváltozik; akár így, akár úgy: „szabályos” alakú befejezett melléknévi igenévvé alakul át. Az alakváltozás ugyanakkor nem jár együtt funkcióváltozással, ezért azt gondolom, hogy ezeknek a mondatoknak a  szóbanforgó szerkezeteit volna okunk határozós szintagmáknak tartani. A tárgyas igealakokkal azonos alakú igenévi alaptag szóvégi morfémája arra szolgál, hogy csökkentse annak veszélyét, hogy összetévesszük a determinánsa végéről hiányzó  – ill. Ø szintű – viszonyító elemet a  nominativus Ø ragjával, azaz mintegy jelezze, hogy odaértendő az által névutó, ill. a -tól~-től viszonyrag.

A befejezett melléknévi igenévi tőn megjelenő -a~-e morfémában annak az -a~-e, illetve esetenként -ja~-je alakban használatos igei személyragnak a mássalhangzó nélküli változatát kell fölismernünk, amely igei tövekhez járulva, azaz igealakokon az egyes szám 3. személyű alanyra vonatkoztatott, határozott tárgyra irányuló cselekvésre utal. Az igenévi tövön is pontosan ezt jelöli, azaz azt, hogy a tulajdonságként megnevezett cselekvéstartalomnak határozott, de morfolóiailag jelölhetetlen (mert transzformálódott) tárgya van. A személyrag az igenévvel kifejezett cselekvéstartalom okvetlenül jelölendő, megnevezett tárgyra irányultságának a jelzésére szolgál. Hogy a cselekvő 1. vagy 2. személyű-e amellett az igenévvé átalakult igei állítmány mellett, amelyet határozott tárggyal is bővíteni szükséges ahhoz, hogy a kifejezni kívánt tartalom teljes értékű legyen, azt rendszerint nem az igenév ragozásával jelezzük (bár nyelvi akadálya ennek sincsen) hanem más módon. Tehát ritkábbak, szokatlanabbak az ilyen szerkezetek: az én okoztam kár, a te okoztad kár, a mi okoztuk kár és a ti okoztátok kár, mint az azonos értelmű és természetesebb ilyen szerkezetek mint: az általam/általad/általunk okozott kár.

A kár főnév jelzői, az okoztam, okoztad, okozta, okoztuk, okoztátok, okozták szóalakok megegyeznek az okoz ige múlt idejű határozott ragozású alakjaival, ez az alaki azonosság azonban semmit sem változtat azon, hogy az úgynevezett  „igenévi-igei alakulat” tulajdonságtartalmat fejez ki, mint minden melléknévi igenév. Semmivel sem  „igeibb”, mint azok a jelző értékű igei származékok –  azaz pl. a melléknévi igenevek  általában –, amelyeknek alakja nem egy határozott (tárgyas) ragozású, hanem egy általános (alanyi) ragozású igealakokkal azonos. (Ugyanolyan joggal állítható mindkét típusról, hogy a közvetlen környezetünkben álló valamelyik szóval  „mondatszint alá süllyedt” predikatív viszonyban állnak. (L. pl. az (1c), (2b), (3b), (3c) stb. mondatokban a kiemelt szavakat.)

Számbeli egyeztetésről viszont a  „mondatszint alá süllyedt állítmány” esetében gyakorlatilag nem érdemes beszélni; akkor is egyes számot jelez, ha  „mondatszint alá süllyedt alanya” többes számban áll (Pl. az (5a)-ban.) Véleményem szerint ez is azt jelzi, hogy a bővítmény, noha  Ø toldalékos, mint a nominativus, nem alanya, hanem határozói bővítménye az igenévi alaptagnak, azaz ezekben az igenévi alaptagú szerkezetekben a bővítmény szóvégi morfémája  Ø viszonyrag, amely a    -tól~-től rag, ill. az által névutó alternánsa), s a (körülmény-)határozói funkció itt a jelöletlen. Az igenévi alaptag személyragja egyrészt (bal felé) ezt a viszonyt segít fölismerni, másrészt pedig (jobb felé, mint egy másik szintagma determinánsa) a tárgyasságot jelzi.

A determináns kötelező volta alkalmassá teszi az ilyen szerkezeteket arra, hogy szóösszetételekké zsugorodjanak. Nyelvünk szép számmal ismer ilyen lexémákat. A Helyesírási kéziszótárból valók pl. az alábbiak: eszemadta, hóborította, hófödte, istenadta, istenáldotta, istenverte, madárlátta, molyrágta, molyette, napszítta, napsütötte, ördögadta, szélfútta, széljárta, szúette, szúrágta, vízmosta stb. Az elmondottak alapján nyilván fölvethető a gondolat, hogy ezek az összetett szavak – mert elő- és utótagjuk között alárendelt a viszony – nem alanyos szóösszetételeknek tekintendők, hanem annak tarthatjuk őket, amik: jelöletlen határozós összetételeknek.

süti beállítások módosítása